A konyhaasztalnál ült, fejét hajába túrva támasztotta meg, miközben az
ebéd utáni kávéját kavargatta. Szemei majd' lecsukódtak, ahogy a kanál
keltette lusta hullámzást figyelte. Felsóhajtott, majd belekortyolt a
meleg italba. A nagyszülei nem túlzottan örültek, amiért koffein-függővé
vált, de mivel étel nem sok szokott a szervezetébe kerülni, valamivel
pótolnia kellett az energiát.
- Csillagom, mi indulunk! - dugta be nagyi a fejét a helyiségbe. - Megleszel?
- Persze. - Feltápászkodott, majd kislattyogott az előszobába. Nagypapa
épp felsegítette nagyira a kabátját, majd belebújt a sajátjába is. -
Üdvözlöm őket!
- Átadjuk, csillagom. Nem maradunk sokáig, legkésőbb négy körül jövünk - paskolta meg az idős hölgy a lány arcát.
- Aztán pihenj is végre, aranyom. Nem szabad túlzásba vinni a tanulást! -
mosolygott nagypapa. Rachel bólogatott, holott pontosan tisztában volt
azzal, hogy a következő három órában az íróasztal fölé fog görnyedni. Le
akarta tudni azt az esszét még az ünnep előtt.
- Inkább elviszlek titeket - ajánlotta a fagyos, havas tájat méregetve.
- Ugyan már - legyintett August asszony. Ez az a tipikus " nem ez az
első kemény telünk, és mégis élünk " intése volt. Rachel a szemeit
forgatta.
- Akkor legalább a Hondát vigyétek - próbálkozott nagyapja felé fordulva. - Ez az öreg csotrogány...
- ... mindent kibír - fejezte be helyette a mondatot a férfi. - Annak
idején legalább nem papírból készültek az autók. Na, ne félts minket
ennyire! Mi vigyázunk rád, nem fordítva - simogatta meg unokája karját.
- A szerepek egy idő után felcserélődnek.
- De nem akkor, ha tüdőgyulladást kapsz, csillagom. Sipirc befelé!
A nagyszülők szeme vidáman, szeretetteljesen csillogtak. Rachel még
figyelte, ahogy elhajtanak, de aztán bemenekült a csontig ható hideg
ellen a fűtött házba. A csukott ajtónak vetette a hátát és megdörzsölte a
mellkasát a szíve fölött. Annyira rossz érzése volt!
Megitta a maradék kávéját, aztán gyorsan elmosogatott. Pont mikor leült
az íróasztalához, a hó ismét szállingózni kezdett. Felsóhajtott, majd
folytatta az irodalom esszét, amit délelőtt elkezdett. Szünet után
kellett leadni, és már így is áthúzta karácsony utánra. Nem szerette az
utolsó pillanatra hagyni a dolgokat.
Letette a tollat, megrázta a kezét és nyújtózott. Több, mint három
oldalt írt. Lettek volna még gondolatai a folytatáshoz, de Mr. Jorden
bizonyára szélütést kapna, így inkább lezárta a dolgozatot. A mobiljára
pillantott. Negyed öt. Biztos elcsevegték az időt vagy csak gyalog
jönnek haza - nyugtatgatta önmagát. Ásított egy hatalmasat. Levette a
szemüvegét, hogy meg tudja masszírozni az orrnyergét. Odakint már
sötétedett és elég sűrűn havazott. Biztosan nem mertek elindulni azzal a
rozsdás fémdarabbal.
Csörömpölés rázta meg a ház csendjét. Leszaladt a nappaliba.
- Tessék, August-lakás! - emelte a füléhez a kagylót.
- Jó estét! Beszélhetnék, kérem, egy bizonyos Rachel Winsteaddel?
- Én vagyok.
- Erica Kinney vagyok, a Rosewoodi Közösségi Kórházból keresem. - A
lányban szinte az ütő is megállt. Úgy érezte mentem elájul. - Nem rég
szállítottak be két sérültet. Jonas és Christina August az ön rokonai?
- Igen. - Nagyot nyelt, hogy visszaszorítsa a torkába kúszó gombócot. - Mi történt?
- Úgy tudom, autóbaleset, kisasszony. Ha volna szíves befáradni, addigra
talán tudunk felvilágosítást adni az állapotukról. Egyelőre úgy
látszik, súlyosak a sérüléseik, további vizsgálatok szükségesek.
Rachelt nem érdekelte a szakadó hóesés, a megengedett sebességhatárt
túllépve száguldozott a csúszós utakon. Vezetés közben az ápolónő szavai
visszhangzottak a fejében. Futva tette meg a kocsi és a bejárat közti
távot, majd a recepciónál lefékezett. A szíve majd' kiugrott a helyéről.
- A nagyszüleimet nem rég hozták be. Merre találom őket? - támaszkodott a pultnak kifulladva.
- Ön Miss Winstead? - Rachel türelmetlenül bólintott. - Erica Kinney
vagyok. Mr. August jelenleg a műtőben van, Mrs. Augustöt pedig még
vizsgálják. - A lány zaklatott szemeit látva az ápolónő megkerülte a
pultot. - Jöjjön! Ha szükségesnek érzi, hozok Önnek egy nyugtatót.
- Nem... Én nem... Nekem nem kell, köszönöm - hebegte,miközben Kinney
nővér elkísérte a harmadikra egy olyan váróterembe, ami műtött betegek
hozzátartozóinak lett kialakítva. Más körülmények közt Rachel
megcsodálta volna a kórházi élet legapróbb mozzanatait is. De most
egyszerűen képtelen volt bármire is figyelni.
- Tájékoztatom, ha van valami fejlemény. Biztos vagyok benne, hogy
Rawlins doktor úr minden tőle telhetőt megtesz. Próbáljon megnyugodni,
kisasszony!
Rachel kábán bólogatott. A nővér magára hagyta. A váróban már senki nem
tartózkodott rajta kívül. A térdeire támaszkodva a tenyerébe rejtette az
arcát. Akadozva, de igyekezett minél mélyebbeket lélegezni. A sírás
szorongatta a torkát. Minden rendben lesz, minden rendben lesz, minden
rendben lesz - mantrázta magában egyhuzamban. A plafonra emelte a
szemeit, hogy visszaszorítsa a könnyeket.
A nyavalyát lesz minden rendben!
Felpattant. Idegesen túrt a hajába és körözni kezdett. Sós cseppek
gördültek le sápadt arcán. Türelmetlen lépteit elnyelte a szőnyeg, a
csendet egyedül a szipogása és a falióra ketyegése törte meg. Érezte,
hogy baj lesz, tudta, hogy nem szabad elmenniük azzal a vén
csotrogánnyal, mégis hagyta! Ez az egész az ő hibája!
Képes lett volna sikítani, de ehelyett csak visszahuppant a székre és
bámult a semmibe. Az volt az álma, hogy a Stanfordon tanul tovább és
orvos lesz. Most viszont egyenesen fojtogatónak találta a kórházat, a
halványzöld falakat, a tömény fertőtlenítőszer szagot. Megtörölte az
arcát. Azt akarta, hogy nyolc évvel idősebb legyen, hogy bemehessen
hozzájuk és segíthessen nekik! Jelenleg meg bírt volna őrülni a
tétlenségtől, a tudattól, hogy a nagyszüleinek szükségük van rá, és ő
mégis csak ül itt és vár...
Miért pont ők? Hiszen semmi rosszat nem tettek! Miért engedte el őket egyedül?
- Miss Winstead?
A puhatolózó hangra felkapta a fejét. Az ápolónő egy pohár gőzölgő valamit tett le elé az asztalra.
- Mr. Augustöt kihozták a műtőből. Az állapota egyenlőre stabil, további információval a doktor úr fog tudni szolgálni.
- Láthatom? - Kinney nővér sajnálkozó pillantást vetett rá, aztán megrázta a fejét. - És nagyi?
- Mrs. August szervezete súlyosan roncsolódott. Most készítik elő,
hosszú, átfogó műtét vár rá. Dr. Rawlins jelenleg egy new yorki
agyspecialistával konzultál. A nagymamája jó kezekben van, kisasszony, a
legtöbb, amit tehet érte, hogy megőrzi a nyugalmát! Mindannyian
imádkozunk Mr. és Mrs. August egészségéért.
